Sok olyan beszámolót olvashattunk már a járvány után időszakról, melyben a feljegyzés írója hálás, hogy újra lehet találkozni egymással, programokat tervezni, nyári táborokat tartani, kirándulásokat szervezni. Nem volt ez máshogyan a budapesti teológián sem, ahol a pandémia által okozott elzártságot megelőzte a három és fél éve lezajlott kollégiumi tűz, a különböző kollégiumokba való vándorlás, a hányattatás, a teológia ideiglenes helyének a három éve a Csopaki utcában. Egy gyakorlati képzésre is alapuló, a gyülekezetekkel való meghatározó találkozásokat igénylő hivatásnál pedig még inkább érezhető a bezártság negatív hatása. Ezért is volt nagyobb jelentősége idén a teológián újra helyreálló teológus-látogatásoknak, kiszállásoknak, ahogyan magunk között is hívjuk: teológus napoknak, hétévégéknek. Első félévben három ilyen lehetett, a másodikban pedig már visszaállt a természetes szám a tíz teológusnap. S fel is erősödött ezek jelentősége, ezért élhettük meg hálásan, hogy nagyszerű találkozásoknak részesei lehettünk. A második félévben ezt a munkát Filotás Bálint negyedéves hallgató segítette. A teológusok tanuláson kívüli legfontosabb eseménye a legációkon túl a gyülekezetekkel, a későbbi szolgálati helyekkel való találkozás mind az egyházkerületben, mind a Kárpát-medencében, és még azon is túl.
Nagyon szép teológus és gyülekezet-találkozásokat éltünk meg, amikor vasárnapoként a hallgatók és tanáraik szolgálatot vállalnak egy meghívó egyházközségben. Ezek a gyülekezetlátogatások nem csupán egy-egy programpontjai voltak a félévnek, hanem minden esetben sor került a gyülekezettel, a presbiterekkel, a lelkészekkel való hosszabb beszélgetésre, tapasztalatmegosztásra, együtt gondolkodásra.
Sok-sok belföldi gyülekezetlátogatásunkon túl egy-egy nyugat-európai nagyváros magyar református gyülekezetét is meglátogathattuk 2022-ben.
Ugyanígy évről-évre visszatérők vagyunk az Ágoston Sándor Alapítvány támogatásával Gyulafehérvárra, ahol nemcsak a város gyülekezetével, hanem a szórványhelyzettel is ismerkedünk Gudor Botond esperes kalauzolásával. Kirándulás keretében voltunk Torockón és Tordaszentlászlón, valamint Vajasdon. Most hegyaljai gyülekezetekben szolgáltunk teológusokkal együtt: Gyulafehérvár, Alvinc, Vajasd, Tövis, Csombord, Enyedszentkirály, Tompaháza, Maroscsúcs, Maroskoppánd, Magyarigen, Sárd, Abrudbánya gyülekezeteiben. Itt a teológusok elsőkézből kaphattak élményt és hatást a szórványhelyzetbe élő magyarságról, a maroknyi, de hitükben kitartó reformátusoktól. Nagy élménnyel és lelkesen tért haza a főleg másodévesekkel teletűzdelt csapatunk, akiknek eddig alig volt lehetőségük teológusnapon részt venni.
Hálásak vagyunk ezért az évért, amikor Isten helyreállító munkáját éppannyira átélhettük, mind a szolgálatba küldő igéit, s a teológusok, vallástanárok élhetnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az Egyház Ura számunkra is felkínált. És gyülekezeteinkért is!
Bölcsföldi András spirituális