Kárpátalján jártunk, Asztélyban. Induláskor még nem tudtuk pontosan, miben, hogyan segítünk majd, a minket fogadó körülményekről csak sejtéseink voltak.
Az első ott töltött teljes napunk a vasárnap volt, amelyet kirándulással töltöttünk. Idegenvezetőnek mellénk szegődött Zsolt, a református gyülekezet egyik presbitere, akinek nem csak helyismerete, de ukrán nyelvtudása is nagy hasznunkra vált a nap folyamán. Fő úti céljaink a környéken található nevezetes templomok voltak, ezen kívül az alapítvány segítségnyújtásának fő célterületét, a gyermek-és szociális otthonokat szerettük volna feltérképezni.
A következő települések műemléktemplomait látogattuk meg: Bene, Mezővári, Huszt, Visk és Técső.
Általánosnak mondható itt, ahogy láttam: a nagy szerencsétlenségek ellenére mosolyognak az emberek és keresik segítségnyújtás, boldogulás eszközeit. Ilyen segítségnyújtó a helyi püspök, Zán Fábián Sándor is, aki egy mezővári határában romosodó malomépületet gyermek-rehabilitációs központtá alakított át. A Nefelejcs Központ a mezővári felé vezető útról letérve közelíthető meg, fejlődése, növekedése az elmúlt három év eredménye. Az első találkozásunk a kárpátaljai szociális szférával pozitív volt: barátságos helyiségek, fejlesztő eszközök, masszázsszoba, és szakszerű segítők várják itt a gyermekeket.
A nagyszőlősi ukrán állami gyermekotthont is meglátogattuk, ami önmagában nézve barátságtalan hely. Csak fiúk laknak ebben az otthonban. Rend és fegyelem van, mindenki ugyanolyan ágyban alszik, ugyanolyan papucsban fürdik és ugyanolyan törölközővel törölközik. Az egész otthonnak semmilyen otthonossága nincs, itt felügyeletet biztosítanak a fogyatékkel élő gyerekek számára. A fejlődésre, és arra, hogy önállóan visszakerüljenek a társadalomba, nem sok remény van, valószínűleg ez nem is célja az intézménynek.
További célpontjaink a nagyberegi református líceum, a csongori iszákos mentő misszió és a nagydobronyi gyermekotthon voltak.
Iván Gusztáv, Asztély református lelkésze a vasárnapi istentiszteleten kihirdette a gyülekezetben a segítő szándékú ittlétünket, támogatást kérve a munkánkhoz. Hétfőn el is kezdtük a munkát, helyi erőkkel kiegészülve. A templomkertet és a nemrég megnyitott szegénykonyha és plébánia környezetét szépítettük. Sebi a telek végében húzódó árokpartot tisztította ki a fűkaszával, mi, többiek pedig a rozsdás, kopott kerítés csiszolásának láttunk neki. A sok ember gyorsan haladt: míg az eleje csiszolt, a sor vége már festhette is tiszta fehérre az oszlopokat, rácsokat. Eközben én a következő napokban elkészítettem a református templom mellett álló, 18. századi fa harangláb építészeti felmérését. Ez a falu hasznára válhat egy esetleges felújításkor.
Hazaúton azon gondolkoztam, mennyivel élesebb lett a képünk Kárpátaljáról pár nap után is. Sok a betöltendő hiány. Az alapítvány nagyobb segítő szándéka még keresi a helyét, most egy kisebb támogatással az asztélyi gyermekek beiskolázását segítettük.
Füsi Zsófia
