Erdélyi utunk július 27-től 30-ig tartott. Ez alkalommal sem csak teológusok voltunk együtt: volt köztünk művészettörténész-régész, egyiptológus-hallgató is, sőt olyan barátaink is a gyülekezeteinkből, akik felbuzdulva a tavalyi eredményeken, kedvet kaptak a közös munkához.
Az odaúton Dél-Erdély felé meglátogattunk egy 19 gyereket nevelő házaspárt Zilahon, de estére megérkeztünk Magyarigenbe, ahol Gudor Botond református lelkész és felesége fogadott minket. Itt volt a szállásunk, innen jártunk Boroskrakkóba dolgozni. Ott egy XIII. századi templomon szorgoskodtunk. A teteje cseréppel van befedve, de részben a tetőlécek, és a gerendák elrohadtak, részben pedig a cserepek eltöredeztek, elcsúsztak, így újra kellett rakni. A csapat lánytagjai egyesével letisztogatták a cserepeket – ezt a Műemlékvédelmi Hivatal kérte tőlünk.
A templomtorony zsindelytetejét szakmunkásokkal cseréltettük ki, az anyagot azonban nekünk kellett beszerezni Székelyföldről. Hála Istennek idén két helyi fiatal is bekapcsolódott a munkákba, így velük is tudtunk beszélgetni.
A templom kertjét, illetve a körülötte levő kőkerítést is megszépítettük. Így az idelátogatók is jobban örülnek majd e régi templomnak. Esténként idén is jókat beszélgettünk a lelkészcsaláddal. Láttuk, hogy nekik is sok küzdelmük van, a kevés és egyre fogyó magyarság problémája mellett meg kell küzdeniük a román vezetők, újságírók nem mindig korrekt, barátságos hozzáállásával.
Utolsó előtti napon felkerestük a tavalyi munkák helyszíneit, és kirándultunk Gudor Botond lelkész úrral. Borbereken, ahol a múlt évben kemény gazirtással tettük megközelíthetővé a templomot, azóta bevasalták az ajtót és az ablakokat, így nem hordhatnak szemetet a templomba, ahogy az sajnos régen történt.
Vasárnap Gyulafehérváron és több szórványban prédikáltunk. Alvincon (ahol én szolgálhattam) tíz ember jött hallgatni Isten Igéjét. Kedves, nyitott embereknek ismertem meg őket.
Összességében fárasztó, de tartalmas négy nap volt ez, s azt hiszem, amit ennyi idő alatt megtehettünk, azt megtettük. Legyen érte egyedül Istené a dicsőség!
Itt meg kell jegyezni, hogy a Teleki László Alapítvány egymillió forinttal támogatta munkánkat, amit azonban a felfogadott erdélyi kivitelező társaság számlájára utalt közvetlenül.
Horváth Ákos
