Műemléktemplomok védelme Erdélyben
2004. augusztus | Borberek, Alvinc, Magyarigen, Sárd
2004. augusztus 13-tól 22-ig összesen 17-en, református teológusok és régészhallgatók Erdélyben dolgoztunk annak érdekében, hogy magukra hagyott, református műemléktemplomaink ne legyenek egészen az enyészetéi. Ez év tavaszán egy közel húszfős teológus küldöttség járt Gyulafehérvár és Magyarigen környékén a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hallgatói közül. Ekkor nyolc szórványgyülekezetben tartottunk istentiszteletet. Az akkor bennünket fogadó kép megdöbbentő volt. Több műemléktemplomunk, melyek hét-nyolcszáz évvel ezelőtt épültek, szabad prédává váltak a rombolni vágyó helyi fiatalok számára. A falak összefirkálva, a templom belsejében tűzrakóhelyek nyomai, megrongált tetőszerkezetek, lelopott harangok helyei árulkodtak a mérhetetlen pusztításról, amit az elmúlt évtizedekben végeztek olyan templomokban, ahol negyven-ötven évvel ezelőtt még istentiszteletet tartottak.
Velünk egy időben egy régészhallgatókból álló csoport is járt Erdélyben, akik noha más tájegységen jártak, sajnos mégis hasonló tapasztalatokat szereztek. A szakember számára nyilván a páratlan értéket képviselő műemléktemplomok pusztulása volt égbekiáltó. Ily módon a két csoport szinte egyszerre döntötte el, hogy visszatér ezekre a helyekre és erejéhez mérten változtatni fog az ott tapasztalt állapotokon. A teológusok és a régészek csoportját egy testvérpár kötötte össze, melynek egyik tagja ötödéves régészhallgató, másik pedig ötödéves teológushallgató.
A kezdeti nekibuzdulást hosszas szervezőmunka követte, hiszen a munkálatokat hálásan fogadó erdélyi református gyülekezetek nem tudtak anyagilag hozzájárulni a feladatok elvégzéséhez. Így nem csak az utazásunk költségeit kellett nekünk állni, de az összes munkaeszközt, a felhasznált építőanyagokat, a helyben felfogadott szakemberek fizetését is mind-mind ki kellett fizetnünk valamiből. Ekkor fordultunk azokhoz a gyülekezetekhez, ahonnan egy-egy teológushallgató vállalta, hogy tíz napot Erdélyben tölt, azzal a kéréssel, hogy támogassák vállalkozásunkat. Továbbá pályáztunk a Magyar Református Egyház Zsinatának Ifjúsági Irodája által kiírt pályázaton. Ugyanígy kérelemmel fordultunk a Dunamelléki Egyházkerület vezetőségéhez és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karához is. Összességében 793 000 forint támogatást kaptunk a fenti gyülekezetektől, intézményektől és magánszemélyektől.
Összesen három református templomnál (Borberek, Alvinc, Magyarigen) és egy egészségügyi központnál (Sárd) dolgoztunk, ez utóbbi is a Romániai Magyar Református Egyház tulajdonát képezi.
Látva azt a példaértékű összefogást, amivel gyülekezeteink, helyenként egy-egy gyülekezeti ifjúsági csoport; illetve egyházi intézményeink és nem utolsósorban magánszemélyek sokasága felsorakozott e nemes cél mögé, elképzelhetőnek tűnik, hogy jövőre folytatni tudjuk ezt a missziót. Az elvégzett munka mindannyiunk várakozását meghaladta. Azt éreztük, hogy ezeket „a falakat nem hiába építették azoknak építői”, áldás kísérte egész utunkat.
Az elvégzett munka láttán magyarországi műemlékvédelmi szakemberek is jelezték, hogy szeretnének a megkezdett munkába bekapcsolódni, szakértelmük, munkájuk és anyagi forrásaik felajánlásával. Azonban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Hallgatói Önkormányzatának is van egy alapítványa, az Ágoston Sándor Alapítvány, amelyet 1990-ben a fentihez hasonló szolgálatok támogatására hoztak létre. Akkor az alapítók ezt így fogalmazták meg: „az Alapítvány célja, hogy anyagi támogatást nyújtson magyar református teológiai hallgatóknak a szomszédos országokban élő református szórványokhoz teendő olyan missziói útjaihoz, melyek elsősorban a református keresztyén hitet, másodsorban –de nem elhanyagolhatóan– a magyarságot kívánják erősíteni. Ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a református lelkészek a jövőben is érezzenek felelősséget a határon kívüli magyarságért, s ezt mások is átvegyék. Továbbá, hogy a magyarság békében, toleranciában, krisztusi lelkülettől áthatva élhessen és maradhasson meg az őt körülvevő népek között.”
Amennyiben az alapítvány anyagi forrásai ezt megengedik, év közben is igyekszünk támogatni az Erdélyben folyó műemléktemplomok megmentésért folytatott küzdelmet. Az alapítvány köszönettel elfogad tehát adományokat, ha valaki a nyáron végzett munkákhoz hasonló szolgálatokat szeretne támogatni.
Az elvégzett munkáért és a munka öröméért legyen Istené a dicsőség!
Borberek
Ezen a településen tudtunkkal ma nem él református család, de még csak magyar nemzetiségű ember sem. A templom első említése az 1317-1320-as évekből maradt ránk, de egyes feltevések szerint már a 12-13. század fordulóján létezett itt egy ezt megelőző templom. Ezt a templomot az 1950-es évek óta nem használták istentiszteleti célokra, az akkori feljegyzésekből kitűnik azonban, hogy addig élő gyülekezet lehetett itt, a korabeli fényképek tanúbizonysága szerint akkor még ép volt a templombelső berendezése. Ezt a mai viszonyok ismeretében fényképek nélkül csak erős képzelőerővel lehetne magunk elé idézni. Azóta ugyanis beszakadt a hajó teteje, csak a falak, a szentély boltozata és a torony áll még.
Az évszázadok során a Maros ezt a templomot is többször elöntötte, így a templom mai járószintje mintegy másfél-két méterrel az eredeti járószint felett van. Az elmúlt évtizedek áradásai sem múltak el maradandó nyomok nélkül.
Az épületet körülvevő és az épületben felnövekedett lágy- és fás szárú, négy-öt méter magas növényzet eltorlaszolta mind kívül, mind belül az utat. Itt másfél napig csak a növényzet kiirtásával foglalkoztunk, hogy egyáltalán megközelíthető legyen az épület. A templomról az 1920-as években alapos rajzok készültek, amelyek nyomán tudjuk, hogy a hajót, a szentélyt és a tornyot egyaránt zsindelytető fedte. Eredeti terveinknek megfelelően erre a templomra fordítottuk a legtöbb munkát és a legtöbb anyagi eszközt is. Az erdélyi műemlékvédelemben több mint tíz éve folyamatosan dolgozó restaurátor-ács szakembereket kértünk fel arra, hogy készítsék el a szentély boltozata fölé a tetőszerkezetet. Borbereken így mintegy száz négyzetméternyi tetőfelület készült el néhány nap alatt, kezdve a gerendázat felácsolásától egészen a teljes befedésig és a szigetelésig. Mivel azonban az ácsoknak nem volt több idejük augusztusban a munkák folytatására, így az anyagköltségeket megelőlegeztük, és a munkadíjukat is kifizettük előre, hogy majd a mi távollétünkben is folytatódhasson ősszel a munka a templom szentélyének zsindellyel való befedésével.
Alvinc
1264-ből már írásos emlékünk van az alvinci gyülekezet létére nézve. Mára csupán a valamikori impozáns méretű, háromhajós templom főhajója maradt meg, a mellékhajókat elbontották. Ezzel együtt egy több száz főnek helyet adó templom maradt, amit az 1960-as évekig istentiszteleti célra használtak. Ezt követően a román kormány államosította a templom épületét, majd bútorraktárnak használta azt. Az 1970-es években kétszer is elöntötte a Maros, azóta használaton kívül áll. A víz nagymértékben károsította az épületet, majd az elmúlt évtizedek alatt a helybeliek rongálásának volt kitéve. Az elmúlt években lelopták a harangot a közel húsz méter magas toronyból, de elhordták a tetőn lévő cserepet és a fa tetőszerkezet egy jelentős részét is. A helybeli néhány református család feljelentése nyomán a cserép meglett, azt a helybeli református férfiak több hónapig tartó munkával visszatették a templomra. A templom ezzel egy időben vált újra zárhatóvá, így a templombelső és külső környezetének rendbetétele értelmet nyert. A templom belsejéből az állattartás nyomait, a tűzrakóhelyet, és nagy mennyiségű törmeléket kellett kihordanunk, valamint a belső falfelületet egyenletesen borító, a templomhoz méltatlan ábrákat és feliratokat kellett eltüntetnünk. Ezt a munkát a néhány évvel ezelőtt történt alapos régészeti kutatás eredményeinek figyelembevételével végeztük, hogy a megmaradt középkori falfestményekben ne tegyünk kárt. A belső rendbetétel során előkerült a törmelék alól az egykori szószék lábazata és a felvezető lépcső indítása a szentély keleti végében. A templom falainak külső oldalát sűrű bozót vette körbe, kisebb fákkal, amelyet kiirtottunk. Letakarítottuk a falakat károsító vadszőlőindákat is.
Az alvinci gyülekezet ma szórványgyülekezet. Az itt szolgálatot végző Gudor András gyulafehérvári lelkész mostantól azonban az ünnepi istentiszteleteket újra a templomban tarthatja.
Magyarigen
Bod Péter, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze parókiájának és templomának környezetét igyekeztük rendbe tenni az itt élő, a gyülekezetéért, a szórványért, a templomokért állhatatosan dolgozó Gudor Botond református lelkipásztor irányítása mellett. Ez a templom kívül-belül sokkal jobb állapotban van, mint a korábban említettek, hála az évek óta folyó munkálatoknak. Ez azonban csupán azt jelenti, hogy itt már lehet ma is istentiszteletet tartani. Azonban a templom kívülről fel van állványozva, és egyes gipszstukkóknak is már csak a helye látszik, mert azok némelyike időközben leomlott.
Mivel augusztus 20-a beleesett a kint eltöltött tíz napunkba, így részt vehettünk az ünnepi istentiszteleten, ahol rövid műsorral is szolgáltunk, valamint pár szóval beszéltünk arról a munkáról is, amit a környező gyülekezetekben végeztünk. Itt említem meg, hogy kintlétünk első vasárnapján három gyülekezetben: Zalatnán, Vajasdon és Felvincen Igét hirdettünk, valamint esténként áhítatokat tartottunk, amin természetesen részt vehettek a helybeliek is.
Sárd
Ezen a településen idén nem a református templom állapotán kellett a leginkább változtatni, bár arra is ráfért volna a segítség, hanem a közelmúltban az államtól visszakapott orvosi rendelőintézet környékének rendbetétele volt igazán sürgős. Itt tereprendezés, kerítésfestés és helyenként kerítésépítés várt ránk, mivel a helybeli lakosok némelyike megtudva, hogy az épület visszakerült a református egyház tulajdonába, a vastag vasbetonból készült kerítést betörte, más helyeken megrongálta. Továbbá az épület elöregedett ereszrendszerét ki kellett cserélni, aminek elvégzésére egy bádogost fogadtunk, akinek a munkadíját részben mi fizettük ki.
Horváth Ákos
V. éves teológus
