Asztély, 2015.
Kárpátalján jártunk, Asztélyban. Induláskor még nem tudtuk pontosan, miben,
hogyan segítünk majd, a minket fogadó körülményekről csak sejtéseink voltak.
Öten utaztunk: Ákos, Bence, Áron, Sebi és Én. Latolgattuk az átkelőhöz
érve, hogy a legendás ukrán határon mennyi időt állunk majd, gyanús lesz-e a
megpakolt kisbusz, észreveszik-e a fűkaszát vagy a fejszét, megkérdezik-e,
hogy miért megyünk dolgozni Magyarországról Ukrajnába, hiszen fordítva
szokott ez történni. Talán meg is kérdezték a vámosok, de nem értettük,
mert makacsul ukránul beszéltek, ami nem volt közös metszetben a
nyelvtudásunkkal. Végül gond nélkül átengedtek minket, és szinte meg is
érkeztünk.
Az első ott töltött teljes napunk a vasárnap volt, amelyet kirándulással
töltöttünk. Idegenvezetőnek mellénk szegődött Zsolt, a református
gyülekezet egyik presbitere, akinek nem csak helyismerete, de ukrán
nyelvtudása is nagy hasznunkra vált a nap folyamán. Fő úti céljaink a
környéken található nevezetes templomok voltak, ezen kívül az alapítvány
segítségnyújtásának fő célterületét, a gyermek-és szociális otthonokat
szerettük volna feltérképezni.
Az első megállónk Bene volt. Korábban laktam itt egy hetet
a katolikus plébánián, de a református templomot most láttam először. A
gyönyörűen felújított épületben a lelkész lánya vezetett minket körbe,
mesélt a templom történetéről, és megmutatta az értékes középkori ereklyéket
is. A templomtoronyból körbetekintve egyik oldalon a természet, a
Borzsa-patak, másik oldalon a falu tárult elénk. Később megtudtam, a
templom nem a falu szélére épült, ahogy most látjuk, hanem a falu
központjában volt. Ám a Borzsa-folyó rendszeres áradása miatt az
alacsonyabb fekvésű bal partról a jobb oldalra költöztek át az emberek, így
alakult ki a mai Bene.
Mezővári vagy röviden Vári református
temploma is szintén szépen helyreállított gótikus stílusú épület, közel egy
idős a beneivel. Odaértünkkor éppen vége lett az istentiszteletnek, a
falubeliek csoportokba verődve beszélgettek az utcán, kedélyes volt a
hangulat, vidám magyar szavakat lehetett hallani. Ez általánosnak mondható
itt, ahogy láttam: a nagy szerencsétlenségek ellenére mosolyognak az emberek
és keresik segítségnyújtás, boldogulás eszközeit. Ilyen segítségnyújtó a
helyi püspök, Zán Fábián Sándor is, aki egy mezővári határában romosodó
malomépületet gyermekrehabilitációs központtá alakított át. A Nefelejcs
Központ a mezővári felé vezető útról letérve közelíthető meg, fejlődése,
növekedése az elmúlt három év eredménye. Az építkezés nagy része önkéntes
munkával valósult meg, de a kezdeményezés holland támogatást is kapott. Az
első találkozásunk a kárpátaljai szociális szférával pozitív volt:
barátságos helyiségek, fejlesztő eszközök, masszázsszoba, és szakszerű
segítők várják itt a gyermekeket. Napköziként működik az intézmény, a
gyermekek a nap egy részét itt töltve ügyesednek, önállósodnak, és közben a
szülők válláról is lekerül a teher pár órára. A püspök a további terveiről
mesélt: a telken álló régi épületbe konyha és étkező költözik majd, a
mostani épülettel sétány köti össze. Nyár lévén üres volt az épület, de a
fotókról vidám gyermekarcok néztek ránk. Sok beteg gyermek van, de
gyógypedagógus, gyógytornász kevés. A helyet megteremtették, belakták, de a
szakszerű segítségre, munkaerőre még biztosan szükség lesz, főként ha a
terveknek megfelelően bővülni fog a központ.
A reformáció korabeli koronavárosok közül hármat látogattunk meg:
Husztot, Visket és
Técsőt. Visk 14. századi temploma dombon áll,
támpillérekkel erősített kerítőfal veszi körül. A belső kert virágoknak,
különleges fafajtáknak és hatalmas rózsabokroknak ad helyet - egy mini
botanikus kertben sétálhatunk a templom körül. A técsői templom ékessége
pedig a mennyezetét díszítő 200 fa kazetta, ornamentális és figurális
díszítéssel: halakkal, lovakkal, oroszlánnal, sellővel… A mennyezeten
látható kazetták az eredetiek másolatai, az eredeti kazetták e réteg felett
helyezkednek el, restaurálva, és védve a külső hatásoktól. A técsői lelkész
lelkesen beszélt a gyülekezetről, nagy ünnepeken szinte kinövik a templomot,
egy átlagos vasárnapi istentiszteletre pedig 300-400-an látogatnak el a kb.
900 fős gyülekezetből.
A nagyszőlősi ukrán állami gyermekotthont is meglátogattuk.
Rossz előérzettel és előfeltevésekkel érkeztük meg, mert Ákos egy újságcikk
felolvasásával kezdte a napot, melyben az itt lakók életét erősen depresszív
hangulatúra festette le az író. Ehhez képest pozitív volt a csalódásom, de
önmagában nézve barátságtalan hely. Csak fiúk laknak ebben az otthonban.
Rend és fegyelem van, mindenki ugyanolyan ágyban alszik, ugyanolyan
papucsban fürdik és ugyanolyan törölközővel törölközik. Az ukrán igazgatónő
szavait Zsolt fordította nekünk, aki távolságtartóan beszélt a rá bízott
gyerekseregről. Az egész otthonnak semmilyen otthonossága nincs, itt
felügyeletet biztosítanak a fogyatékkel élő gyerekek számára. A fejlődésre,
és arra, hogy önállóan visszakerüljenek a társadalomba, nem sok remény van,
valószínűleg ez nem is célja az intézménynek.
Guszti, Asztély református lelkésze a vasárnapi istentiszteleten kihirdette
a gyülekezetben a segítő szándékú ittlétünket, támogatást kérve a
munkánkhoz. Hétfőn el is kezdtük a munkát, helyi erőkkel kiegészülve. A
templomkertet és a nemrég megnyitott szegénykonyha és plébánia környezetét
szépítettük. Sebi a telek végében húzódó árokpartot vette be a fűkaszával,
mi, többiek pedig a rozsdás, kopott kerítés csiszolásának láttunk neki. A
sok ember gyorsan haladt: míg az eleje csiszolt, a sor vége már festhette is
tiszta fehérre az oszlopokat, rácsokat. Eközben én elkészítettem a
református templom mellett álló, 18. századi fa harangláb építészeti
felmérésén dolgoztam.
Az étkezésekkor, mivel a falu asszonyai főztek ránk, lehetőségünk volt
beszélgetni, meghallgatni történeteiket félelemről, nélkülözésről,
küzdelmekről és bizakodásról. Itt nem az a kérdés, hogy melyik iskolába
járjon a gyermek, hanem hogy egyáltalán van-e hova járjon, működhet-e az
iskola, és ha működik, megtehetik-e a szülők, hogy beiskolázzák a
gyermeküket? Lesz-e pénz, füzetre, tankönyvre, ruhára?
A kerítés jól haladt, Sebi is az árokparton, így utolsó napunkra egy újabb
túrát szerveztünk. A célpontjaink a Nagyberegi Református Líceum, a
csongori iszákos mentő misszió és a nagydobronyi gyermekotthon voltak. A
gimnáziumban éppen gyermektábor zajlott, nyüzsgés fogadott minket. Az
iskolának jó híre van, a helyek a tanévre mindig betelnek, és sokan
Magyarországon tanulnak tovább az érettségi után.
A csongori Iszákosmentő Misszió megalapítójával is
beszélgettünk. Mesélt az intézmény építéséről és működéséről. A Magyar
Kékkereszt Egyesület mintáját vették át: kéthavonta szervezett gyógyító
alkalmakra várják a szenvedélybetegeket, mely alatt szigorú napi időbeosztás
mellett felügyeletet és lelki feltöltődést nyújtanak a gyógyulóknak. A hit
fontos szerepű a misszióban, közös alkalmakkal és személyes beszélgetésekkel
is segítik a hithez való közeledést, ennek erejére bízva a szenvedélytől
való megszabadulást. A gyógyító alkalmak mellett a környék gyülekezeteit is
rendszeresen látogatják, ahol bemutatják munkájukat.
Utolsó állomásunk a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református
Gyermekotthon volt. Az épületekhez hatalmas, többhektáros terület
tartozik, az otthon saját gazdaságából látja el magát. A főépület, a
garázsok, fóliasátrak, a marha- és sertéstelep, a méhészet és a pékség 9
hektárnyi területet foglalnak el, további 50 hektáron pedig gabonaféléket
termesztenek az állatok takarmányozására. Holland támogatásból és saját
erejükből, munkájukból bővítik folyamatosan az otthont- nemrég egy teljesen
új épület készült el, melyben olyan fiatal lányok lakhatnak, akik a
gyermekotthonból kikerültek, elmúltak 18 évesek, de még nem alapítottak
saját családot. Az itt lakók iskolába járnak, de emellett mindenkinek van
feladata. A gazdaságban, a varrodában, és az ipari tanulókonyhában
tevékenykedő lányok rátermett, sok gyakorlati tapasztalattal rendelkező
felnőttként hagyhatják el az otthont.
Hazaúton azon gondolkoztam, mennyivel élesebb lett a képünk Kárpátaljáról
pár nap után is. Sok a betöltendő hiány. Az alapítvány nagyobb segítő
szándéka még keresi a helyét, most egy kisebb támogatással az asztélyi
gyermekek beiskolázását segítettük.
Füsi Zsófia
készült: 2015. VIII. 2. 10:11:29
készült: 2015. VIII. 2. 10:13:16
készült: 2015. VIII. 2. 10:13:55
készült: 2015. VIII. 2. 10:32:07
készült: 2015. VIII. 2. 10:44:42
készült: 2015. VIII. 2. 10:45:27
készült: 2015. VIII. 2. 10:46:32
készült: 2015. VIII. 2. 13:34:09
készült: 2015. VIII. 2. 13:43:44
készült: 2015. VIII. 2. 13:43:52
készült: 2015. VIII. 2. 13:45:01
készült: 2015. VIII. 2. 13:45:52
készült: 2015. VIII. 2. 15:44:32
készült: 2015. VIII. 2. 17:19:59
készült: 2015. VIII. 2. 17:29:00
készült: 2015. VIII. 2. 17:29:43
készült: 2015. VIII. 2. 17:35:18
készült: 2015. VIII. 2. 17:35:25
készült: 2015. VIII. 2. 17:36:04
készült: 2015. VIII. 2. 17:52:20
készült: 2015. VIII. 3. 11:27:48
készült: 2015. VIII. 3. 11:28:06
készült: 2015. VIII. 3. 11:29:16
készült: 2015. VIII. 3. 11:30:21
készült: 2015. VIII. 3. 11:31:55
készült: 2015. VIII. 3. 11:36:39