Épülő hagyomány
a budapesti Protestáns Szakkollégium felőri nemzetépítő táborai, 2010
A minden várakozást felülmúlóan biztató kezdet és tarisznyányi kedves emlék
gyűjtése után nem is lehetett kérdéses, hogy a 2010-es esztendőben is
nekifogunk brigádokat alakítani a budapesti Protestáns Szakkollégium
hallgatóiból, hogy immáron másodízben a két kezünkkel tehessünk erdélyi
református testvéreinkért. A tavalyi tábornak remek híre terjedt a
kollégiumban, illetve a tágabb baráti körökben és az Ágoston Sándor
Alapítvánnyal, valamint otthonunk fenntartójával, a Magyar Protestáns
Tanulmányi Alapítvánnyal együtt mi is láttuk, hogy nem hagyhatjuk folytatás
nélkül azt a szépemlékű szamos-völgyi hetet. Az alapcsapat lelkesedése, az
alapítványok támogatása és a fiatalok érdeklődése akkorára duzzadt a
tavasszal, hogy az első évi egyhetes építkezés után valóságos tábordömpinget
sikerült szerveznünk! A felőri iskolaépítésen túl Székelyföld két pontján is
segítettünk: a Rika-erdőben a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum
munkatársaival dolgozott együtt két turnusnyi régészinasnak felcsapott
kollégista, míg mások arra szenteltek egy hetet a nyarukból, hogy a
Felsősófalvai Református Gyülekezet birtokában lévő jószágokat gondozza,
rendbe hozza. Az első számú feladatunk azonban a felőri munka folytatása
volt, amely a leghuzamosabb ideig, a legtöbb embert mozgatta meg közülünk és
sokunkat embert próbáló munkával látott el.
Nem gondoltuk volna, hogy lehet látványosabb munkát végezni annál, mint
amikor tavaly egy hétnyi tevékenykedés után az itt-ott sittkupacok és
betongerendák által megszakított bozótossal benőtt terep helyett kész
focipályát és átlátható udvart hagytunk magunk után, mégis bátran
állíthatjuk, hogy az idei haladás még szembeszökőbb! Miközben kora esténként
nagy elánnal be is laktuk a tavaly őszi füvesítésnek köszönhetően zöldellő
focipályát, napközbeni munkánkkal jelentékenyen át is formáltuk a
környezetét. Az új kerítést kapó udvaron, a pálya mellett egy méretesebb
fedett teret és sátorozók által használatba vehető mosdót befogadó nyári
közösségi épületet, általunk emlegetett nevén: a „csűrt” húztunk fel. A csűr
szomszédságában magasodó templom lelkipásztora, spiritus rectorunk: Gál
Mihály bátyánk és az Isten nevét dicsérő földi munkák vezére: Rápolty Dávid
különböző előismeretek alapján, de egyaránt mélységesen tisztában voltak
azzal, hogy az új épület fundamentumát kősziklára kell megvetni. Ennek
érdekében a július harmadik hetét végigdolgozó, zömében fiúkból álló első
brigád a csűr biztos megalapozásának rendelte alá napjait; vitán felül áll,
hogy az idei munkálatokat legemberesebb részét vállalva föl így a fojtogató
júliusi rekkenőben.
A tavalyi földmunkák után az idei terv középpontjában a fa állt, melyet
tüzetes keresés után a Felvidékről szereztünk be. A 20. századi magyar
történelem tragikumának kicsinyített tükrét nyújtja, hogy az anyaországi
„mesterek” keze munkáját dicsérő, Tőketerebes vidékéről származó, végül
Felőrön kerítésül szolgáló fenyőfa 21. századi olvasatban szlovákiai
fenyőből magyar munkával előállított romániai kerítésként tűnik fel.
Azontúl, hogy a munka közbeni nemzetpolitikai lamentálásokra adott alkalmat,
a valós munkálatokat is akadályozták ezek a körülmények, ugyanis a borsi
schengeni határon órákon keresztül kellett vesztegelnie a többtonnányi
fának. A nyersanyag így valamivel később érkezett meg, mint a megmunkálása
érdekében szakmunkásnak felcsapó második csapatot alkotó budapesti
egyetemisták. Hogy el is végezték azt, amit vállaltak, arról a magasodó
csűroszlopok és kerítéslécek daliás látványán túl a július negyedik hetének
vasárnapjára az udvar minden szegletében előforduló faforgács is jelét adta.
Brigádvezérünk ugyanis fabatkányit sem vesztett abból a
pontosságszeretetből, melyet a focipálya padjainak vízszintesbe állításakor
tanúsított és a mázsás gerendáktól kezdve az utólag aprófának tűnő lécekig
az összes faelem majdnem minden létező oldalát lecsiszoltatta munkás
gyülekezetünk harmincnegyedik tagjául fogadott Lajossal, a gyaluval.
Összességében már harmadik alkalommal ült össze búcsúvacsorára a mezőségi
nyáréjszakában svábhegyi kollégista csapat július 24-én, de tudtuk, hogy még
nem végeztünk erre a nyárra két hét után sem. Hiszen bár áttért a csűr
cserepeinek hangos pucolásáról a falécek festésére és lakkozására a
megsokasodott lánysereg és többek között ennek köszönhetően ölelte körül
csinos rendben a tekintélyes parókia- és iskolaudvart az új kerítés, annak
tulipános csúcsai mögül még nem a kész csűr, pusztán brigádunk
legcsodálatosabb férfitagjaira emlékeztető szálfák tornyosultak.
Tehát a csűr még nem volt kész, de a szép számú júliusi brigádoknak
köszönhetően a munka dandárjával már megvoltunk, így már csak egy
specializált csapat szállt meg az otthonosság természetével belakott
jövőbeni földszinti osztálytermekben augusztus végén. Az anyaországiaknak a
felőri rutinos szakik java segített lelkesen az idei munkák legtöbb
összpontosítást igénylő szakaszában: a csűr tetőszerkezetének felépítésében.
Egyhétnyi fej- és elszámolás, andrásozás, spaniferrel való korrigálás,
stablondeszkázás és cseréprakás után –ahogy egy esztendővel korábban a
friss padokról, úgy most– a befejezett csűr mutatós tetejének gerincén ülve
veregettük letörölhetetlen mosollyal egymás hátát, miközben lebukott a nap a
Szamos völgyét szegélyező hegyek mögött.
Jó mulatság, férfimunka volt újfent, de esélyünk se lett volna rá a rengeteg
szeretet és segítség nélkül! Kollégiumunk alapítványa révén juthattunk el
egyáltalán Felőrre, és kiadós köszönet jár az Ágoston Sándor Alapítványnak a
rengeteg munka- és korántsem utolsó sorban az alapanyagért, melyből a helyi
asszony- és a svábhegyi leánykezek segítségével éltető és ízletes, bőséges
erdélyi koszt került a sokkupicányi vidámsággal megtelő ebédlő asztalaira!
Köszönet illeti a munka mellett a fociban és az esti falujárásban is
társunkul szegődő helyieket, akik közül egyre többeket tekinthetünk
barátunknak!
Mindenekelőtt azonban azért, hogy az idei erőfeszítéseink révén három dolgos
héttel közelebb került az első szeptemberi becsengetés és hogy a közös
Erdélyjárás, vasárnapi áhítatok, lapátolás és festés mára valóban a
közösségünk hagyományává erősödhetett:
Soli Deo Gloria!
Vezetőnk: Rápolty Dávid,
akivel végig együtt dolgozott a nyáron Molnár Bandi és Nyíri Dávid, július
folyamán pedig szakadatlanul Kiss Bence és Szabó Nándi!
A csapatok további tagjai voltak még:
július 11-19-e között Dikó Anna, Lőrinczi Cukor Anna, Mészáros Eszter,
Bakai Berni, Erdei Tamás, Gubis Géza, Gyüre Dani, Kozma Levente, Laki
Zsombi, Magyar Zoli, Tóth Máté;
július 18-25-e között Bartha Kata, Benkő Anita, Kópé Ildi, Kummer Fanni,
Nagy Jucus, Szegedi Nóri, Berecz Sankó, Cseh Laci, Gacsályi Dénes, Kerner
Peti, Kiss Krisztián, Nyíri Dávid, Schneider Ákos, Szedlák Levi, Tolnai
Gabi, Veress Dani;
augusztus 22-29-e között Mózes Márk.
készült: 2010. VII. 19. 16:52:52
készült: 2010. VII. 21. 16:55:16
készült: 2010. VII. 21. 16:56:07
készült: 2010. VII. 21. 18:29:10
készült: 2010. VII. 21. 18:29:32
készült: 2010. VII. 24. 16:37:06
készült: 2010. VII. 24. 19:44:52
készült: 2010. VIII. 28. 11:41:46
készült: 2010. VIII. 28. 12:09:15
készült: 2010. VIII. 30. 11:55:28
készült: 2010. VIII. 30. 16:37:48
készült: 2010. VIII. 30. 16:38:14
készült: 2010. VIII. 30. 18:19:16