Ágoston Sándor Alapítvány > Beszámolók > 2015 > Kárpátalja, 2015. VIII. 1-5. <előző | következő>
Asztély, 2015.

Kárpátalján jártunk, Asztélyban. Induláskor még nem tudtuk pontosan, miben, hogyan segítünk majd, a minket fogadó körülményekről csak sejtéseink voltak. Öten utaztunk: Ákos, Bence, Áron, Sebi és Én. Latolgattuk az átkelőhöz érve, hogy a legendás ukrán határon mennyi időt állunk majd, gyanús lesz-e a megpakolt kisbusz, észreveszik-e a fűkaszát vagy a fejszét, megkérdezik-e, hogy miért megyünk dolgozni Magyarországról Ukrajnába, hiszen fordítva szokott ez történni. Talán meg is kérdezték a vámosok, de nem értettük, mert makacsul ukránul beszéltek, ami nem volt közös metszetben a nyelvtudásunkkal. Végül gond nélkül átengedtek minket, és szinte meg is érkeztünk.

Az első ott töltött teljes napunk a vasárnap volt, amelyet kirándulással töltöttünk. Idegenvezetőnek mellénk szegődött Zsolt, a református gyülekezet egyik presbitere, akinek nem csak helyismerete, de ukrán nyelvtudása is nagy hasznunkra vált a nap folyamán. Fő úti céljaink a környéken található nevezetes templomok voltak, ezen kívül az alapítvány segítségnyújtásának fő célterületét, a gyermek-és szociális otthonokat szerettük volna feltérképezni.

Az első megállónk Bene volt. Korábban laktam itt egy hetet a katolikus plébánián, de a református templomot most láttam először. A gyönyörűen felújított épületben a lelkész lánya vezetett minket körbe, mesélt a templom történetéről, és megmutatta az értékes középkori ereklyéket is. A templomtoronyból körbetekintve egyik oldalon a természet, a Borzsa-patak, másik oldalon a falu tárult elénk. Később megtudtam, a templom nem a falu szélére épült, ahogy most látjuk, hanem a falu központjában volt. Ám a Borzsa-folyó rendszeres áradása miatt az alacsonyabb fekvésű bal partról a jobb oldalra költöztek át az emberek, így alakult ki a mai Bene.

Mezővári vagy röviden Vári református temploma is szintén szépen helyreállított gótikus stílusú épület, közel egy idős a beneivel. Odaértünkkor éppen vége lett az istentiszteletnek, a falubeliek csoportokba verődve beszélgettek az utcán, kedélyes volt a hangulat, vidám magyar szavakat lehetett hallani. Ez általánosnak mondható itt, ahogy láttam: a nagy szerencsétlenségek ellenére mosolyognak az emberek és keresik segítségnyújtás, boldogulás eszközeit. Ilyen segítségnyújtó a helyi püspök, Zán Fábián Sándor is, aki egy mezővári határában romosodó malomépületet gyermekrehabilitációs központtá alakított át. A Nefelejcs Központ a mezővári felé vezető útról letérve közelíthető meg, fejlődése, növekedése az elmúlt három év eredménye. Az építkezés nagy része önkéntes munkával valósult meg, de a kezdeményezés holland támogatást is kapott. Az első találkozásunk a kárpátaljai szociális szférával pozitív volt: barátságos helyiségek, fejlesztő eszközök, masszázsszoba, és szakszerű segítők várják itt a gyermekeket. Napköziként működik az intézmény, a gyermekek a nap egy részét itt töltve ügyesednek, önállósodnak, és közben a szülők válláról is lekerül a teher pár órára. A püspök a további terveiről mesélt: a telken álló régi épületbe konyha és étkező költözik majd, a mostani épülettel sétány köti össze. Nyár lévén üres volt az épület, de a fotókról vidám gyermekarcok néztek ránk. Sok beteg gyermek van, de gyógypedagógus, gyógytornász kevés. A helyet megteremtették, belakták, de a szakszerű segítségre, munkaerőre még biztosan szükség lesz, főként ha a terveknek megfelelően bővülni fog a központ.

A reformáció korabeli koronavárosok közül hármat látogattunk meg: Husztot, Visket és Técsőt. Visk 14. századi temploma dombon áll, támpillérekkel erősített kerítőfal veszi körül. A belső kert virágoknak, különleges fafajtáknak és hatalmas rózsabokroknak ad helyet - egy mini botanikus kertben sétálhatunk a templom körül. A técsői templom ékessége pedig a mennyezetét díszítő 200 fa kazetta, ornamentális és figurális díszítéssel: halakkal, lovakkal, oroszlánnal, sellővel… A mennyezeten látható kazetták az eredetiek másolatai, az eredeti kazetták e réteg felett helyezkednek el, restaurálva, és védve a külső hatásoktól. A técsői lelkész lelkesen beszélt a gyülekezetről, nagy ünnepeken szinte kinövik a templomot, egy átlagos vasárnapi istentiszteletre pedig 300-400-an látogatnak el a kb. 900 fős gyülekezetből.

A nagyszőlősi ukrán állami gyermekotthont is meglátogattuk. Rossz előérzettel és előfeltevésekkel érkeztük meg, mert Ákos egy újságcikk felolvasásával kezdte a napot, melyben az itt lakók életét erősen depresszív hangulatúra festette le az író. Ehhez képest pozitív volt a csalódásom, de önmagában nézve barátságtalan hely. Csak fiúk laknak ebben az otthonban. Rend és fegyelem van, mindenki ugyanolyan ágyban alszik, ugyanolyan papucsban fürdik és ugyanolyan törölközővel törölközik. Az ukrán igazgatónő szavait Zsolt fordította nekünk, aki távolságtartóan beszélt a rá bízott gyerekseregről. Az egész otthonnak semmilyen otthonossága nincs, itt felügyeletet biztosítanak a fogyatékkel élő gyerekek számára. A fejlődésre, és arra, hogy önállóan visszakerüljenek a társadalomba, nem sok remény van, valószínűleg ez nem is célja az intézménynek.

Guszti, Asztély református lelkésze a vasárnapi istentiszteleten kihirdette a gyülekezetben a segítő szándékú ittlétünket, támogatást kérve a munkánkhoz. Hétfőn el is kezdtük a munkát, helyi erőkkel kiegészülve. A templomkertet és a nemrég megnyitott szegénykonyha és plébánia környezetét szépítettük. Sebi a telek végében húzódó árokpartot vette be a fűkaszával, mi, többiek pedig a rozsdás, kopott kerítés csiszolásának láttunk neki. A sok ember gyorsan haladt: míg az eleje csiszolt, a sor vége már festhette is tiszta fehérre az oszlopokat, rácsokat. Eközben én elkészítettem a református templom mellett álló, 18. századi fa harangláb építészeti felmérésén dolgoztam.

Az étkezésekkor, mivel a falu asszonyai főztek ránk, lehetőségünk volt beszélgetni, meghallgatni történeteiket félelemről, nélkülözésről, küzdelmekről és bizakodásról. Itt nem az a kérdés, hogy melyik iskolába járjon a gyermek, hanem hogy egyáltalán van-e hova járjon, működhet-e az iskola, és ha működik, megtehetik-e a szülők, hogy beiskolázzák a gyermeküket? Lesz-e pénz, füzetre, tankönyvre, ruhára?

A kerítés jól haladt, Sebi is az árokparton, így utolsó napunkra egy újabb túrát szerveztünk. A célpontjaink a Nagyberegi Református Líceum, a csongori iszákos mentő misszió és a nagydobronyi gyermekotthon voltak. A gimnáziumban éppen gyermektábor zajlott, nyüzsgés fogadott minket. Az iskolának jó híre van, a helyek a tanévre mindig betelnek, és sokan Magyarországon tanulnak tovább az érettségi után.

A csongori Iszákosmentő Misszió megalapítójával is beszélgettünk. Mesélt az intézmény építéséről és működéséről. A Magyar Kékkereszt Egyesület mintáját vették át: kéthavonta szervezett gyógyító alkalmakra várják a szenvedélybetegeket, mely alatt szigorú napi időbeosztás mellett felügyeletet és lelki feltöltődést nyújtanak a gyógyulóknak. A hit fontos szerepű a misszióban, közös alkalmakkal és személyes beszélgetésekkel is segítik a hithez való közeledést, ennek erejére bízva a szenvedélytől való megszabadulást. A gyógyító alkalmak mellett a környék gyülekezeteit is rendszeresen látogatják, ahol bemutatják munkájukat.

Utolsó állomásunk a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon volt. Az épületekhez hatalmas, többhektáros terület tartozik, az otthon saját gazdaságából látja el magát. A főépület, a garázsok, fóliasátrak, a marha- és sertéstelep, a méhészet és a pékség 9 hektárnyi területet foglalnak el, további 50 hektáron pedig gabonaféléket termesztenek az állatok takarmányozására. Holland támogatásból és saját erejükből, munkájukból bővítik folyamatosan az otthont- nemrég egy teljesen új épület készült el, melyben olyan fiatal lányok lakhatnak, akik a gyermekotthonból kikerültek, elmúltak 18 évesek, de még nem alapítottak saját családot. Az itt lakók iskolába járnak, de emellett mindenkinek van feladata. A gazdaságban, a varrodában, és az ipari tanulókonyhában tevékenykedő lányok rátermett, sok gyakorlati tapasztalattal rendelkező felnőttként hagyhatják el az otthont.

Hazaúton azon gondolkoztam, mennyivel élesebb lett a képünk Kárpátaljáról pár nap után is. Sok a betöltendő hiány. Az alapítvány nagyobb segítő szándéka még keresi a helyét, most egy kisebb támogatással az asztélyi gyermekek beiskolázását segítettük.

Füsi Zsófia
készült: 2015. VIII. 2. 10:11:29
készült: 2015. VIII. 2. 10:13:16
készült: 2015. VIII. 2. 10:13:55
készült: 2015. VIII. 2. 10:32:07
készült: 2015. VIII. 2. 10:44:42
készült: 2015. VIII. 2. 10:45:27
készült: 2015. VIII. 2. 10:46:32
készült: 2015. VIII. 2. 13:34:09
készült: 2015. VIII. 2. 13:43:44
készült: 2015. VIII. 2. 13:43:52
készült: 2015. VIII. 2. 13:45:01
készült: 2015. VIII. 2. 13:45:52
készült: 2015. VIII. 2. 15:44:32
készült: 2015. VIII. 2. 17:19:59
készült: 2015. VIII. 2. 17:29:00
készült: 2015. VIII. 2. 17:29:43
készült: 2015. VIII. 2. 17:35:18
készült: 2015. VIII. 2. 17:35:25
készült: 2015. VIII. 2. 17:36:04
készült: 2015. VIII. 2. 17:52:20
készült: 2015. VIII. 3. 11:27:48
készült: 2015. VIII. 3. 11:28:06
készült: 2015. VIII. 3. 11:29:16
készült: 2015. VIII. 3. 11:30:21
készült: 2015. VIII. 3. 11:31:55
készült: 2015. VIII. 3. 11:36:39