Ágoston Sándor Alapítvány > Beszámolók > 2012 > Zsobok, 2012. VIII. <előző | következő>
Zsobok – 2012. augusztus

Tavaly augusztusban több teológustársammal és más önkéntesekkel indultunk a zsoboki árvaházba, hogy az Ágoston Sándor Alapítvány keretein belül táboroztathassuk az ott élő gyermekeket. Az indulásunkat több mint egy hónapos aktív felkészülési folyamat előzte meg, melyben megbeszéltük a tábor témáját, a bibliaórák felépítését, illetve azt, hogy melyikünk miért lesz felelős. A kreatív feladatokért felelős lánnyal együtt beszereztük azokat a kellékeket, melyek a kézműves foglalkozásokhoz és a délutáni programokhoz szükségeltettek. Közös megegyezés alapján nagy hangsúlyt fektettünk a tábor egész ideje alatt a gyermekek készségfejlesztésére. Így már az előzetes ajándékvásárlásnál figyeltünk arra, hogy több készségfejlesztő ritmushangszert, illetve fából készült játékot is vegyünk. Abban is nagy egyetértésben voltunk, hogy a táboroztatók között hasonló arányba legyenek fiúk és lányok, hiszen ezeknek a gyermekeknek, akiknek nem adatott meg, hogy családban éljenek, fontos, hogy találkozzanak egyfajta férfiképpel is. A táborba jó hangulattal és nagy-nagy izgalommal készültünk.

Megérkezésünk pillanatában döbbenten láttuk, hogy milyen nagy szeretetéhséggel vártak bennünket a gyermekek. Onnantól kezdve, hogy kiszálltunk az autóból, egy perc megállás sem volt! Amikor és amíg csak lehetet, a gyermekekkel foglalkoztunk. Ezek a gyermekek mind nagyon negatív és szívszorongató családi háttérből kerültek az otthonba, ami viselkedésükön és jellemükön rengeteg nyomot hagyott. Sok gyermeket bántalmaztak, vagy egyszerűen elhanyagoltak, illetve sokan igazán mély szegénységből érkeztek. A tábor alatt minden este Jézus egyik csodatételét dolgoztuk fel, melyre nagyon nyitottak voltak táborozók. Az egyik ilyen alkalomhoz kötődik a legmélyebb személyes élményem a tábor ideje alatt. Miután arról tanítottunk a gyermekek között, hogy Jézus lecsendesítette a tengert, és így elűzte a tanítványok félelmét, elmeséltük, hogy ők is bátran fordulhatnak félelmeikkel Jézushoz. Az egyik lány, annak ellenére, hogy életkorát tekintve már nagy volt, sírva jött, hogy az ölembe üljön. Így osztotta meg velem, hogy amikor évente egyszer hazalátogat az otthonból a szüleihez, mindig nagyon fél, hiszen sok a kiabálás és sokat bántalmazzák, de most már tudja, hogy nincs egyedül, mert Jézusnak elmondhatja, ha nagy a fájdalma. Ebben a pillanatban határoztam úgy, hogy amíg csak tudom, támogatom a zsoboki táborok működését. Hiszen ezek a gyermekek képesek olyan dolgokat észrevenni és megélni, amit sajnos mi „felnőttek” gyakran képtelenek vagyunk. Képesek valóban megüresíteni magukat, hátrahagyni minden bajt és fájdalmat, és így Istenre hagyatkozni.

Ezekért az őszinte örömteli pillanatokért próbáltunk tenni a tábor egész ideje alatt. Közös reggeli tornával, kézműves foglalkozásokkal, akadályversennyel, kirándulással, „Ki mit tud?” szervezésével, limonádéházzal, meseesttel vagy egyszerűen az együtt töltött szeretetteljes időtöltéssel. A „Ki mit tud?” alkalmával a gyermekek megmutatták, mihez értenek, miben jók. Ámulattal néztük egy-egy gyermek táncbemutatóját, vagy hallgattuk, hogy milyen fejlett muzikális érzékkel vannak megáldva. A búcsúesten táncház keretein belül mulathattunk együtt, melyet egyaránt élveztek a gyermekek, és mi, önkéntesek is.

A táboroztatás alatt több helyi lakossal is megismerkedtünk, beszélgettünk. Két teológustársam szívesen fogadta a gyülekezet felkérését, és örömmel prédikáltak az istentiszteleteken. Fontosnak tartottuk, hogy a helyi lakosokkal is megismerkedjünk, hiszen ők azok, akik egész évben a gyermekek körül vannak.

A tábor végeztével rengeteg új tapasztalattal és a gyermekektől kapott óriási szeretettel indultunk haza. Az úton –az élménybeszámolókon túl– már a következő tábort kezdtük szervezni nagy-nagy lelkesedéssel. Hiszen egy dologban egyetértettünk: ezek a gyermekek bármennyi fáradságot megérnek!

Bobok Ágnes