Ágoston Sándor Alapítvány > Beszámolók > 2010 > Felőr > Felőri iskolaépítés, 2010. VII. 11-25. <előző | következő>
Épülő hagyomány
a budapesti Protestáns Szakkollégium felőri nemzetépítő táborai, 2010

A minden várakozást felülmúlóan biztató kezdet és tarisznyányi kedves emlék gyűjtése után nem is lehetett kérdéses, hogy a 2010-es esztendőben is nekifogunk brigádokat alakítani a budapesti Protestáns Szakkollégium hallgatóiból, hogy immáron másodízben a két kezünkkel tehessünk erdélyi református testvéreinkért. A tavalyi tábornak remek híre terjedt a kollégiumban, illetve a tágabb baráti körökben és az Ágoston Sándor Alapítvánnyal, valamint otthonunk fenntartójával, a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvánnyal együtt mi is láttuk, hogy nem hagyhatjuk folytatás nélkül azt a szépemlékű szamos-völgyi hetet. Az alapcsapat lelkesedése, az alapítványok támogatása és a fiatalok érdeklődése akkorára duzzadt a tavasszal, hogy az első évi egyhetes építkezés után valóságos tábordömpinget sikerült szerveznünk! A felőri iskolaépítésen túl Székelyföld két pontján is segítettünk: a Rika-erdőben a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársaival dolgozott együtt két turnusnyi régészinasnak felcsapott kollégista, míg mások arra szenteltek egy hetet a nyarukból, hogy a Felsősófalvai Református Gyülekezet birtokában lévő jószágokat gondozza, rendbe hozza. Az első számú feladatunk azonban a felőri munka folytatása volt, amely a leghuzamosabb ideig, a legtöbb embert mozgatta meg közülünk és sokunkat embert próbáló munkával látott el.

Nem gondoltuk volna, hogy lehet látványosabb munkát végezni annál, mint amikor tavaly egy hétnyi tevékenykedés után az itt-ott sittkupacok és betongerendák által megszakított bozótossal benőtt terep helyett kész focipályát és átlátható udvart hagytunk magunk után, mégis bátran állíthatjuk, hogy az idei haladás még szembeszökőbb! Miközben kora esténként nagy elánnal be is laktuk a tavaly őszi füvesítésnek köszönhetően zöldellő focipályát, napközbeni munkánkkal jelentékenyen át is formáltuk a környezetét. Az új kerítést kapó udvaron, a pálya mellett egy méretesebb fedett teret és sátorozók által használatba vehető mosdót befogadó nyári közösségi épületet, általunk emlegetett nevén: a „csűrt” húztunk fel. A csűr szomszédságában magasodó templom lelkipásztora, spiritus rectorunk: Gál Mihály bátyánk és az Isten nevét dicsérő földi munkák vezére: Rápolty Dávid különböző előismeretek alapján, de egyaránt mélységesen tisztában voltak azzal, hogy az új épület fundamentumát kősziklára kell megvetni. Ennek érdekében a július harmadik hetét végigdolgozó, zömében fiúkból álló első brigád a csűr biztos megalapozásának rendelte alá napjait; vitán felül áll, hogy az idei munkálatokat legemberesebb részét vállalva föl így a fojtogató júliusi rekkenőben.

A tavalyi földmunkák után az idei terv középpontjában a fa állt, melyet tüzetes keresés után a Felvidékről szereztünk be. A 20. századi magyar történelem tragikumának kicsinyített tükrét nyújtja, hogy az anyaországi „mesterek” keze munkáját dicsérő, Tőketerebes vidékéről származó, végül Felőrön kerítésül szolgáló fenyőfa 21. századi olvasatban szlovákiai fenyőből magyar munkával előállított romániai kerítésként tűnik fel. Azontúl, hogy a munka közbeni nemzetpolitikai lamentálásokra adott alkalmat, a valós munkálatokat is akadályozták ezek a körülmények, ugyanis a borsi schengeni határon órákon keresztül kellett vesztegelnie a többtonnányi fának. A nyersanyag így valamivel később érkezett meg, mint a megmunkálása érdekében szakmunkásnak felcsapó második csapatot alkotó budapesti egyetemisták. Hogy el is végezték azt, amit vállaltak, arról a magasodó csűroszlopok és kerítéslécek daliás látványán túl a július negyedik hetének vasárnapjára az udvar minden szegletében előforduló faforgács is jelét adta. Brigádvezérünk ugyanis fabatkányit sem vesztett abból a pontosságszeretetből, melyet a focipálya padjainak vízszintesbe állításakor tanúsított és a mázsás gerendáktól kezdve az utólag aprófának tűnő lécekig az összes faelem majdnem minden létező oldalát lecsiszoltatta munkás gyülekezetünk harmincnegyedik tagjául fogadott Lajossal, a gyaluval. Összességében már harmadik alkalommal ült össze búcsúvacsorára a mezőségi nyáréjszakában svábhegyi kollégista csapat július 24-én, de tudtuk, hogy még nem végeztünk erre a nyárra két hét után sem. Hiszen bár áttért a csűr cserepeinek hangos pucolásáról a falécek festésére és lakkozására a megsokasodott lánysereg és többek között ennek köszönhetően ölelte körül csinos rendben a tekintélyes parókia- és iskolaudvart az új kerítés, annak tulipános csúcsai mögül még nem a kész csűr, pusztán brigádunk legcsodálatosabb férfitagjaira emlékeztető szálfák tornyosultak.

Tehát a csűr még nem volt kész, de a szép számú júliusi brigádoknak köszönhetően a munka dandárjával már megvoltunk, így már csak egy specializált csapat szállt meg az otthonosság természetével belakott jövőbeni földszinti osztálytermekben augusztus végén. Az anyaországiaknak a felőri rutinos szakik java segített lelkesen az idei munkák legtöbb összpontosítást igénylő szakaszában: a csűr tetőszerkezetének felépítésében. Egyhétnyi fej- és elszámolás, andrásozás, spaniferrel való korrigálás, stablondeszkázás és cseréprakás után –ahogy egy esztendővel korábban a friss padokról, úgy most– a befejezett csűr mutatós tetejének gerincén ülve veregettük letörölhetetlen mosollyal egymás hátát, miközben lebukott a nap a Szamos völgyét szegélyező hegyek mögött.

Jó mulatság, férfimunka volt újfent, de esélyünk se lett volna rá a rengeteg szeretet és segítség nélkül! Kollégiumunk alapítványa révén juthattunk el egyáltalán Felőrre, és kiadós köszönet jár az Ágoston Sándor Alapítványnak a rengeteg munka- és korántsem utolsó sorban az alapanyagért, melyből a helyi asszony- és a svábhegyi leánykezek segítségével éltető és ízletes, bőséges erdélyi koszt került a sokkupicányi vidámsággal megtelő ebédlő asztalaira! Köszönet illeti a munka mellett a fociban és az esti falujárásban is társunkul szegődő helyieket, akik közül egyre többeket tekinthetünk barátunknak!

Mindenekelőtt azonban azért, hogy az idei erőfeszítéseink révén három dolgos héttel közelebb került az első szeptemberi becsengetés és hogy a közös Erdélyjárás, vasárnapi áhítatok, lapátolás és festés mára valóban a közösségünk hagyományává erősödhetett: Soli Deo Gloria!

Vezetőnk: Rápolty Dávid, akivel végig együtt dolgozott a nyáron Molnár Bandi és Nyíri Dávid, július folyamán pedig szakadatlanul Kiss Bence és Szabó Nándi!

A csapatok további tagjai voltak még:

július 11-19-e között Dikó Anna, Lőrinczi Cukor Anna, Mészáros Eszter, Bakai Berni, Erdei Tamás, Gubis Géza, Gyüre Dani, Kozma Levente, Laki Zsombi, Magyar Zoli, Tóth Máté;

július 18-25-e között Bartha Kata, Benkő Anita, Kópé Ildi, Kummer Fanni, Nagy Jucus, Szegedi Nóri, Berecz Sankó, Cseh Laci, Gacsályi Dénes, Kerner Peti, Kiss Krisztián, Nyíri Dávid, Schneider Ákos, Szedlák Levi, Tolnai Gabi, Veress Dani;

augusztus 22-29-e között Mózes Márk.

készült: 2010. VII. 19. 16:52:52
készült: 2010. VII. 21. 16:55:16
készült: 2010. VII. 21. 16:56:07
készült: 2010. VII. 21. 18:29:10
készült: 2010. VII. 21. 18:29:32
készült: 2010. VII. 24. 16:37:06
készült: 2010. VII. 24. 19:44:52
készült: 2010. VIII. 28. 11:41:46
készült: 2010. VIII. 28. 12:09:15
készült: 2010. VIII. 30. 11:55:28
készült: 2010. VIII. 30. 16:37:48
készült: 2010. VIII. 30. 16:38:14
készült: 2010. VIII. 30. 18:19:16