Ágoston Sándor Alapítvány > Cikkek > Katica karácsonya (MN, 2006. XII. 22.) <előző | következő>

(A cikk nyomtatott formában a Magyar Nemzet című napilapban jelent meg. Szövege az újság internetes kiadásában is olvasható: www.mno.hu. Minden jog a kiadóé.)

Katica karácsonya

Olvasóink támogatásának is hála, a zilahi kislány teljesebb életet élhet

2006. december 22. (4. oldal)

Major Anita

Az Erdődi házaspár tizenkilenc tragikus sorsú gyermeket nevel sajátjaként, köztük azt a tizenhárom éves lányt, aki egyéves korában vér szerinti szüleinél lúgos folyadékot ivott, amely szétmarta a nyelőcsövét. Az Ágoston Sándor Alapítvány számláján riportunk megjelenése után szépen gyűlt a pénzbeli segítség – így Katica műtétjének anyagi akadályai elhárultak.

Augusztus 12-i lapszámunk Isten elvette, Isten adta című cikkében mutattuk be a Szilágy megyei Zilahon élő Erdődi családot. Megírtuk, mivel Erdődi Bélának és feleségének saját gyermekük nem lehetett, példaértékű dologra vállalkoztak: befogadtak olyan kicsiket, akik árván maradtak, vagy akik züllött szüleiknek nem kellettek. Nehéz volt az út: Júliának és Bélának előbb a hitét kellett megtalálnia. A hit által megerősödve kerültek ki a válságból – életüket annak szentelve, hogy másokon segítsenek. Nem könnyű a népesre duzzadt családot eltartaniuk: éjt nappallá téve dolgoznak; a legfőbb problémát mégis az jelenti, hogy az általuk nevelt gyermekek nem csak szociálisan hátrányos helyzetűek, lelkileg, idegileg, fizikailag is megsínylették múltjukat. Az örökbe fogadott testvérpár is beteg: míg a kisebbik, Zsuzsika alkoholszindrómás (terhes anyja alkoholista volt), mikrokefál (kisfejű) és magzatkori agyidegbénulása miatt szellemileg és testileg is visszamaradott, addig nővére, Katica marószódától roncsolt nyelőcsöve miatt szenved.

– Voltak olyan periódusok, amikor a nyálát sem tudta lenyelni, és mesterségesen kellett táplálni – mondja Júlia –, ami nagyon megviselte a lányunkat. Kilencvenhéttől Budapesten kezeltettük, mert Romániában megoldhatatlan volt: rendszeresen tágították a nyelőcsövét, és meg kellett nyitni a gyomrát. Most, hogy megműtötték, bízunk abban, idővel könnyebb lesz neki.

Az Ágoston Sándor Alapítvány – amelyet magyarországi teológusok hoztak létre 1990-ben, és elsősorban határon túli magyar szórványgyülekezetek támogatásával foglalkozik – vállalta, hogy adományokat gyűjt az operációra. Horváth Ákos, az alapítvány elnöke örömmel számol be a sikeres kezdeményezésről: – A Magyar Nemzetben megjelent riport után rögvest frissítettük a honlapunkat, információkkal szolgálván Katicáról és a műtétről, mert többen nehezményezték tájékoztatásunk hiányosságát. Sokan próbáltak lenyomozni minket, aminek örültem, hisz ez azt jelzi, az emberek komolyan vették az adományozást, meggyőződtek arról, valóban létezik az alapítvány, és biztonságos helyre kerül a pénzük – kezdi az alapítvány elnöke. – Bámulatos gyorsasággal gyarapodott az összeg: egy hét alatt négyszázezer, két és fél hét után pedig már egymillió volt a számlán! Az érdeklődőket folyamatosan tájékoztattuk a gyűjtésről. Meglepő módon még a cikk megjelenése után egy hónappal is kaptunk olyan e-mailt, amelyben azt kérdezték, megvan-e már a műtéthez szükséges összeg. A megcélzott pénz összejött – válaszoltam –, de lesznek költséges utókezelések, és a család rászorul a további támogatásokra; a levélben érdeklődő kft. ezt követően úgy döntött, hogy e célra is elküld százezer forintot.

– Mekkora összegek érkeztek?

– Széles skálán mozogtak: a két-háromezer forinttól a néhány tízezren át a százezres tételig. A legnagyobb összeg háromszázezer forint volt. Kértük az adományozóktól, hogy jelezzék, Katica műtétjére küldik a pénzt, ennek ellenére több olyan összeg is érkezett hozzánk, amelynél nem szerepelt az adomány célja. Úgy döntöttem, a cikk megjelenésétől kezdve az alapítvány bankszámlájára befolyt összes pénzt odaadjuk a családnak. Egymillió-kétszázezer forintot nyújtottunk át 2006. október 17-én, az operációt megelőző napon Katica nevelőapjának – összegzi Horváth Ákos.

Ígéri, a jövőben is megpróbálnak tenni a családért: akár úgy, hogy adományokat gyűjtenek számukra, akár saját források felkutatásával. Emellett másféle segítségről is beszámolhatunk: a Johannita Segítő Szolgálat budakeszi szervezete is felkarolta a családot. Vezetője, Dudás Tibor jótékonysági koncertet és táncházat szervezett a MOM Művelődési Házban a Zurgó és a Kavalkád együttes, valamint a Juhász család, Endrődi Judit, Raitzer György, Róka Szabolcs és Nagy Bercel közreműködésével. A fellépők és a helyszínt biztosító művelődési ház is támogatták az ügyet. A becsületkasszás rendezvény százhúszezer forintos bevételét eljuttatták Erdődiéknek. Dudás Tibortól megtudom, újabb nemes kezdeményezésük is sikeres: ahogy például a világ nagy katasztrófái után mód van jelképes örökbefogadásra, miért ne lehetne így is segíteni a tizenkilenc gyermeket nevelő romániai magyar családot... Az eddig megbízható ismeretségi körben hirdetett &lbquo;mozgalom” hatására már a kilencedik Erdődi gyermek is jelképes örökbefogadóra talált.

– Havonta ötezer forintos támogatást vállaltak ezek a nagyszerű emberek, változó időtartamra – tájékoztat Dudás Tibor, a pasaréti református gyülekezet presbitere. – Alapítványunk negyedévente informálja őket az örökbefogadott fejlődéséről, és a támogatók fényképet is kaphatnak róla. Személyes találkozást nem kezdeményezünk a felek között: semmi szükség arra, hogy az érzelmi megpróbáltatásokon átesett gyerekeket még jobban összezavarjuk.

Szinte egyszerre szisszennek fel a látogatók a kórház folyosóján, amikor néhány nappal az operáció után Katica úgy megörül húgocskájának, hogy ölelgetés közben szinte fölemeli őt. Zsuzsókát, aki nagyon anyás, magukkal hozták a szülők Budapestre, a többiek – köztük három kicsi – otthon maradtak Zilahon. Rájuk Júlia nővére vigyáz két hétig. Nem is Katica, hanem a takarosan felöltöztetett kis Zsuzsi panaszkodik, mutatván, milyen hatalmas vágás van testvére felsőtestén.

– Bizony, régi barátunk itt, a kórházban Erdődi Katica – mondja Verebély Tibor gyermeksebész, egyetemi tanár, aki a műtétet végezte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján. – Évekkel ezelőtt rendkívül súlyos állapotban, jóval a sérülés után került hozzánk a beteg: közvetlenül gyomron keresztül táplálták, nyelőcsöve beszűkült volt a garattól a gyomorig. Rendszeres garattágításra és gyomorszondacserére szorult a kislány. A beavatkozásokat eddig elsősorban a Segítő Jobb Alapítvány anyagi támogatásával végeztük (a budapesti alapítvány 1990-ben jött létre azoknak a határon túli magyaroknak az anyaországi gyógyítására, akiknek a kezelésük országukban nem megoldható – a szerk.), azonban kiürült a kassza, a további finanszírozást nem tudják vállalni. Ezért örültem, hogy újabb támogatói akadtak a családnak.

A professzor hangsúlyozza: a gyermek állapota sokáig már nem volt tartható, ezért a nyelőcsőpótlás mellett döntött. A letapadt, roncsolt nyelőcső kivétele nagyon nehéznek bizonyult, majd a gyomor egészét kellett csatlakoztatni a nyelőcső felső részéhez.

– Hogyan változhat meg Katica élete?

– Nézze, a legfontosabb, hogy a beteg szájon át tud enni. Eddig műanyag fonal volt az orrába vezetve, ami kellemetlen volt számára, a rendszeres altatásos beavatkozásokról nem is beszélve. A még meglévő problémák gyógyszerrel, illetve további kisebb műtéttel kezelhetők, megoldhatók. Azt gondolom, idővel közel normális életet élhet a kislány – foglalja össze a főorvos.

A sikeres operáció tehát a vártnál nehezebb feladat elé állította az orvosokat: a háromórásra tervezett beavatkozás hat órán keresztül tartott. Katica túl van a nehezén, nemrég ünnepelt tizenharmadik születésnapja azonban még nem lehetett felhőtlen: – Noha napról napra erősödik, még sok problémával kell megküzdenie: a mellkasába felhúzott gyomor nyomhatja a tüdőt, mert időnként nem kap rendesen levegőt – számol be Júlia a fejleményekről. – Lefogyott, csak egy-egy decit tud enni, gyakran hány, rosszul van. Itthon sokkal jobban érzi magát, de az iskolai stressz megviseli: öt hetet hiányzott, nehéz behoznia a lemaradást a tanulásban. Persze, ezeknél nagyobb bajoktól szabadult meg – sóhajt az anya.

– Hogyan várják a karácsonyt?

– Az advent lakásdíszítéssel, sütéssel, ajándékkészítéssel telik. Ilyenkor igyekszünk még többet beszélgetni egymással. De tudja, nálunk soha sincs nyugalmi állapot; nemcsak az anyagi terhek nyomják a vállunkat, hanem a lelki problémák is: sok gyermekünk nem tudja elfogadni önmagát, a sorsát – azt hiszem, összeroppannánk Isten nélkül. Nálunk hamarabb is van angyaljárás, mert nem mindegyik gyerek tudja kivárni az ajándékozás idejét – nevet Júlia. – Zsuzsóka nagy álma válhat valóra karácsonykor ismerőseink révén: babakocsit hoz neki a Jézuska, babával. Meghatott, hogy Katica a nagymamától kapott pénzén nekem akart csizmát venni, mert tudja, hogy szükségem volna rá.

A házaspár kiemeli: ők sohasem kértek, mégis rengeteget kaptak. Isten tizenkét éve a tenyerén hordozza őket: a lehetetlent is megoldotta. Hálásak gyermekük kezelőorvosának, Verebély Tibornak és a nővéreknek is példás munkájukért, szeretetükért. Köszönnek minden elmondott imádságot és támogatást, amely hozzájárult Katica gyógyulásához.

– Csodának tartom és az Isten külön kegyelmének, hogy ennyi segítséget kaptunk. Én azt nem tudhatom, milyen gyereket szülni, csak azt tudom, hogy ennél jobban szeretni már nem tudok – mondja csendesen az asszony, aki bízik abban, az idén még szebb karácsonyuk lesz, mint eddig.